Ifjúsági élet (Interjú Varga Péterrel)

Apostagi Napló (1996. február) - Ifjúsági élet

Aki kis falunkban nyitott szemmel járt-kelt, lépten-nyomon igen kompromittáló szövegû (és színû) plakátokba botolhatott (pedig jó magasra tették, akik kitették annak a veszélynek, hogy bárki elolvashatja õket és netán betér a Teaházba egy csésze teára. Mi lett volna velünk? Mi lett volna akkor mivelünk!?).

Azon a fagyos januári délutánon a Ladik és a cserkészcsapat közös szervezésében rendezett, rendes hónap végi rendezvényünkön - nem sokkal -, de többen voltak azok, akik személyesen nem találkozhattak Varga Péterrel. Az õ kedvükért készült ez a riport, melynek egy Tom Cruise-film után igen “elmésen", az alábbi címet adtam:

Interjú Varga Péterrel

- Mi indított, hogy ebben a témában (ti.: Szex, szerelem, házasság) elõadásokat tarts? Mikortól számolod a “spielhoznik" idõszakát?

- Régen volt, és nem is lehet egészen pontosan tudni, hogyan is kezdõdött.

Annak idején, a Regnum Mariánum közösségében, melynek én is tagja vagyok, a '70-es években alkottunk egy elõadássorozatot. Papok, civilek tartották; akkor én fiatal házasként voltam egy elõadó, ahol szerelemrõl, házaséletre való felkészülésrõl volt szó. (A “spielhozni" szó onnan ered, hogy a szünetben a fiatalok olvastak egy könyvet, amiben szerepelt ez a szó. Akkoriban még lehallgatták a telefonjainkat, adatokat nem lehetett mondani, de azt igen, hogy jössz-e a “spielhozni"-ra? Ekkortájt volt az utolsó perünk, mikor több papot, civilt lecsuktak ifjúsági munka miatt.) Utána aztán egy-két évvel hívtak egy közösségbe. Az évek folyamán már többször hívtak, és ahogy ez kitudódott, egyre több helyen találkoztam fiatalokkal.

- Ha jól utánaszámolok, már idestova 26. éve járod az országot. Ez nem kis idõ; és a “Zászlónk"-ban a rovatod is errõl a témáról szól. Miért érzed ezt olyan fontosnak?

- Nem olyan nagy öröm az, amiért ezt fontosnak tartom. Az egyik, amit az elõadásomban el is mondtam, hogy minél kevesebb nehezen élhetõ házasság legyen. Beszélgetve fiatalokkal azt érzem, hogy borzasztó nagy a nyomor ezen a téren. Sokkal többet szenvednek a fiatalok a párkapcsolatban, mint amennyit kéne, és én azt remélem, hogy néhány embernek segíteni tudok. Ha õk már kettõvel kevesebb hülyeséget csinálnak, akkor már megérte.

- Nincs-e konfliktus abból, hogy egyházi körökben szexrõl, szerelemrõl tartasz elõadást?

- Én úgy gondolom, létszükséglet, hogy errõl beszéljünk egyházi berkekben, legalább annyira, mint a nem vallásosok körében. A Regnumnak alapmondata: “A kegyelem a természetre épít." Ez így van a párkapcsolatban, így van a szexualitásban, a szerelemben, mindenhol. Elõször legyen rendben a természetes alap, emberileg lássunk tisztán, és ha normális emberek vagyunk, akkor jöhet hozzá a hit, amitõl még nemesebbek, igazán egészek leszünk. Amíg az alapkérdésekkel nem vagyunk tisztában, ha szétválasztódik, hogy ugye van a vallásosság, a hit, az ima, meg a templom, na meg van az élet. Ez olyan szakadék, amit össze kell kötni. Ha ez nincs így, nem csoda, hogy az elsõ probléma alkalmával a “sérült" ember otthagyja hitét, ha visszatalál is, nagyon sokat szenved közben.

Sajnos, azt tapasztaltam, hogy az egyházban nincs átfogó koncepció a szexualitást illetõen. Vannak a pápai megnyilatkozások, amik mind a nemi életre vonatkoznak, de az elõtte lévõ dolgok legalább olyan fontosak. Az “együtt járás", a párválasztás, amivel végül is nem mondok semmi érdekeset. Mindenki tudja, amirõl szólok, de valahol mintha mégsem így lenne. Volt olyan eset, hogy elõadás után odajött hozzám egy kislány és kérdezte: “Péter, te engem ismersz, ugye?" Mondom neki nem. “Pedig pont rólam beszéltél." Amiket mondtam, azt az életbõl lestem el, az igaz, de nem az õ életébõl. A fiatalok ugyanazokat a hülyeségeket csinálják, mint azelõtt, és ugyanúgy szenvednek tõlük, vagy még jobban, mert már “Szabadok vagyunk! Baromi jó! Hú, de jó!" (Aztán még rosszabb) Ha nincs átgondolva a párkapcsolat, akkor járunk, mert az kell, csókólózunk, mert az kell. Mindent csinálunk, aztán semmi öröm az egészben.

Kétségtelen, nem volt szokás errõl beszélni. Nem csak egyházi körökben, a családban sem. Hogyha hall róla a fiatal, ha beszélgetnek vele, akkor nagyobb az esély, hogy átgondolja a dolgot és fog benne örömet találni.

- Említettem, hogy van egy “Zászlónk"-beli rovatod. Arra szeretnélek kérni mint fõszerkesztõ a fõszerkesztõt, hogy egy-két szót mondj a “Zászlónk"-ról.

- Katolikus diáklap az alcíme. Ez azt jelenti, hogy leginkább középiskolásoknak íródik. Hogy katolikus mindössze azt jelenti, hogy nincs az újságban olyan, ami ellenkezne az egyházi szemlélettel, a katolikus hittel. Vannak rovatok, amik kifejezetten vallásos jellegûek, de az újság maga nem. A mondanivalója röviden az, hogy: “Szép az élet, gyerekek! Örüljünk már! Szeret az Isten! Ha vannak nehézségek, majd megoldjuk, ha meg hülyék is vagyunk, nem nagy öröm, a fenébe! De az élet szép! Gyerekek, hajrá!" Ezt akarjuk kifejezni mindenféle cikkekkel. Nem könnyû, mert ami igazán érdekli a fiatalokat, az a szex, meg a rock. Ezeknél nem nagyon tudunk labdába rúgni, mert a rock néhány ága erkölcsileg sem igen támogatható. Sokan ha tudnák, mik azok a szövegek, amiket énekelnek, akkor valószínû nem énekelnék olyan könnyû szívvel. De ez a kisebbik gond. Egyszerûen nincsenek erre anyagi eszközeink. A szex meg nem profilunk, hogy így mondjam.

Én azt képzelem, arról álmodozom, hogy minden fiatal, aki lapunkat kézbe veszi, találjon benne valami érdekeset. A legnagyobb baj, hogy nem jut el a fiatalokhoz, mert plébániákon terjesztik. Nem jut hozzá a fiatal, nem tudja, hogy elõ lehet fizetni. Ezek nehéz dolgok.

- Milyen benyomásokkal mégy haza, mit viszel haza Apostagról?

- Nézd! Nem lehet többet mondani annál, hogy én be akartam fejezni kilenckor és negyed tizenegykor sem sikerült. Nagyon jó közösség, nagyon jó közönség voltatok. Jól éreztem magam köztetek.

Hát eddig a riport a Zászlónk fõszerkesztõjével, Varga Péterrel.

Februári Teaházunk vendége Retter Nándor lesz és a Kedves Olvasó, akit sok szeretettel várunk február 24-én a Katolikus Közösségi Házba.


P. Zsó 205.
forrás: Apostagi Napló
1996-02-01