Nem nevelkedtem vallásos hitben annak ellenére, hogy apai nagyszüleim akkoriban még nem igazán elfogadott vallási csoporthoz tartoztak. Ennek ellenére megragadtak minden alkalmat arra, hogy ismertessék velünk a Bibliát és az õ lstenük tanítását. Mindezt meseszerûen, s egyszerre annyit, amennyit egy gyermek befogadóképessége elbír. Mi gyerekek ezt tágra nyílt szemekkel, nagy áhítattal fogadtuk. Ezt a nagy lelki nyugalmat nagymamám halála elõtt éreztem utoljára. Istenben való hite hatalmas erõt, élni- és küzdeni akarást biztosított számára.

Hasonló érzéseim voltak július 6-án szombaton este, amikor az iskola tantermében ülve hallgattuk a

soproni fiatalok, majd vasárnap az apostagi “Ladik együttes" elõadását. Talán egy picit irigykedtünk is, hiszen õk megtalálták azt a lelki békét, nyugalmat, amelyre sok ember évtizedeken keresztül vár. A daloknak oly nyugtató kisugárzósa volt, hogy az ember otthon önkéntelenül lépett a polchoz, és leemelte a Bibliát. Talán érezte, hogy valami elindult a lelkében. Pattant egy szikra, amelyet most táplálni kell. (De ha mindezt nem tette, akkor sem múlt el benne nyomtalanul a látottak s hallottak élménye.)

Az egészben a legmegragadóbb az, hogy mindezt fiatalok nyújtották. Nem gyermekek, akikkel sok mindent el lehet hitetni, fogadtatni. Nem az idõsebb generáció, akik ezt már megtapasztalták. Fiatalok, akik saját szívükkel, ösztöneiktõl fogva érezték meg, mennyi jó rejlik a hitben. Az- ilyen elõadások talán segítséget nyújtanak sok embernek, hogy megtalálja a nyugalmat, megbékéljen, elfogadja önmagát, s ezáltal embertársait. Örüljön az egészségének, az életek.

Kívánjuk a zenélõ fiataloknak és segítõtársaiknak, hogy hitük adjon erõt további munkájukhoz, s ahhoz, hogy minél több ember lelkét tudják meghódítani muzsikájukkal, gondolataikkal.