VII. Ladik fesztivál

Az idei évben hetedik alkalommal rendeztük meg az Országos Keresztény Könnyűzenei Fesztivált Apostagon. A rendezvény szervezője a Ladik Ifjúsági Egyesület, mely tavaly novemberben ünnepelte 10. születésnapját. Ahogyan az egyház nagy hajójába gyűjti az embereket, úgy próbáljuk mi is „ladikunkba” gyűjteni kistérségünk keresztény fiatalságát.
Apostag egy kis község, Budapesttől mintegy 70 km-re, déli irányban a Duna partján fekszik, ez is segített minket a névválasztásban. Legnagyobb rendezvényünk ez a Fesztivál, de egész évben szervezünk kulturális, ifjúságvédelmi és lelki programokat. Az egyesület magva az imaközösség, amely minden pénteken összegyűlik imádkozni, lelki gyakorlatokon vesz részt, ifjúsági találkozókat látogat. Ezeken a találkozókon, Nagymaroson, Egerszalókon ismerkedtünk meg a keresztény könnyűzenével, és hazahozva ezt a zenét azt tapasztaltuk, hogy óriási hatással van azokra a fiatalokra is akik nem tartották magukat vallásosnak, idegenkedtek a templomtól, az ifjúsági hittantól. Sokakat olyan mélyen megérintettek ezek a dalok, hogy „vették a bátorságot” és eljöttek az imaközösségbe, elmentek a templomba.
Így jött a szívünkbe a gondolat, hogy milyen jó volna ha itt nálunk Apostagon találkoznának a keresztény könnyűzenét játszó együttesek és itt hirdetnék az evangéliumot a zene nyelvén keresztül.
A fesztivál szervezése összehozta a község keresztény fiataljait, az 50 fős rendezőgárda tagjai az Apostagon békében együtt élő 3 történelmi egyház fiataljaiból verbuválódtak. Voltak programok mindhárom templomban (Evangélikus, Katolikus, Református).
Az első Fesztivál nagyon szerény keretek között zajlott, három zenekar lépett fel, 100-150 néző gyűlt össze 1996-ban. Azután ahogy teltek az évek egyre több együttest láthattunk vendégül és egyre többen és többen voltak kíváncsiak a rendezvényre, már nem csak a környező településekről, hanem az ország minden pontjáról.
Most, 2002-ben augusztus 2-3-4 volt a megrendezés időpontja. A pénteki nap a református templomban indult a rendezők számára, ahol egy nyitó istentiszteleten kaptunk lelki útravalót a 3 nap munkájához. Délelőtt és koradélután érkeztek a vendégek, akiknek sátorhelyet biztosítottunk, akik pedig nem rendelkeztek sátorral azokat a tornateremben és az evangélikus parókián szállásoltuk el. A fesztiválon való részvétel és a szállások ingyenesek voltak, ugyanúgy mint az előző években is.
Délután fél ötkor a katolikus templomban megnyitó szentmisét mondott Csorba József atya, és a soproni Énon zenekar tette még szebbé zenéjével.
Öt órakor mondott megnyitó beszédet Szabó József polgármester úr és Mohácsi József református tiszteletes úr. Az első fellépő az állampusztai Szent Adorján zenekar volt. Ők Csorba József atya vezetésével jöttek hozzánk, aki a büntetés végrehajtó intézetben folytat börtönpasztorációs munkát. Az együttes tagjai büntetésüket töltik az intézményben, ezért a koncert megtartásához különleges biztonsági intézkedésekre volt szükség. A színpad mellett kutyás őr állt, és a több ponton is fegyőrök biztosították a helyszínt, valamint a rendőrség is jelen volt. A furcsa külsőségek ellenére gyönyörű zenéjükkel és mély mondanivalójú szövegeikkel elbűvölték a közönséget a rabruhás előadók. Az országban először volt ilyen alkalom, hogy büntetésüket töltő elítéltek külső rendezvényen vehettek részt.
Ezután következett a Barátok Templomának Kórusa Kecskemétről. Saját szerzeményeket, a Testvérek együttes dalait és amerikai gospel zenét játszottak. Őket követte DAX Esztergomból, akik a keresztény könnyűzenei műfaj egyik megalapítója Magyarországon.
Este fél kilenckor lépett a színpadra a együttes Budapestről, akik nagyon jó soul zenét játszottak és Apostag címmel a fesztiválról is írtak egy számot. A Boanergész együttes zárta a színpadi programot Varga Attila vezetésével, akik egy templomi virrasztásra invitálta a koncert után a résztvevőket. Csodálatos érzés volt hallani, ahogyan ezen a késői órán a több száz fiatal éneke betöltötte az evangélikus templomot és együtt énekelt a zenészekkel. A dalok között Varga Attila és Hollósy Péter tettek tanúságot Jézusba vetett hitükről.
Aki még ezután sem volt álmos, várta a teaház, ahol finom teák mellett beszélgethetett és hallgathatta a Ladik zenekar zenéjét.
A szombati nap előadásokkal, beszélgetésekkel indult. Először Dr. Finta József atyával találkozhattunk a faluházban, aki a pluralizmusról, a sokféleségről beszélt nekünk, felhívva a figyelmet annak veszélyeire, ismertetve, hogy hogyan látja az egyház ezt az eszmeiséget ma.
Ugyanitt láttuk vendégül Dr. Beer Miklós esztergomi püspök urat is aki arról beszélt nekünk, hogy „az Istent szeretőknek minden a javukra válik”.
Az előadás végére elkészült az ebéd, szabadtéren, bográcsban főtt magyaros ételekkel láttuk vendégül a püspök atyát és a fesztiválon résztvevőket.
Délután szintén a faluházban lépett fel a kecskeméti E.H.U.P. (egy húron pendülünk) és Rőmer Károly Pécsről akik akusztikus hangszerelésükkel jobban érvényesültek a nagyteremben mint kint a szabadtéri színpadon.
Fél hattól indult a program a szabadtéri színpadon a tompai Spirit együttes koncertjével.
Érdekes momentum volt, hogy a koncert közben elveszett az egyik résztvevő tárcája irataival, telefonjával együtt. A műsort megszakítva be kellett mondanunk, ha valaki véletlenül megtalálja, legyen szíves adja le az információnál. A szót vissza kapva Kovács Béla egészen egyszerűen és tisztán csak annyit mondott: „Vagy ha valaki ellopta, adja vissza és térjen meg!” A pénztárca néhány óra múlva előkerült…
Őket követte a NOS együttes aki először léptek fel nálunk és a hét ifjú hölgy rögtön óriási sikert aratott, mindenki a szívébe zárta a mosolygós lánycsapatot.
1000-1500 fős tömeg gyűlt össze Sillye Jenő és barátainak koncertjére. Az ő neve mindenki előtt ismert és szeretett, aki a kedveli ezt a műfajt. Itt sem okozott csalódást, együtt énekelt, tapsolt vele az egész közönség.
Ugyanez a fantasztikus hangulat maradt meg Borka Zsolt koncertjén, aki bár együtt játszott Jenővel is, a fáradtságnak semmilyen jelét nem mutatta és az egyik legszínvonalasabb előadást köszönhetjük neki.
A két végig énekelt-tapsolt koncert után jött a számos rajongóval rendelkező Testvérek együttes, akik ötletes és lendületes zenéjükkel feltették a koronát erre a szép estére.
A pörgő zene után mindenkinek lehetősége volt elcsendesedni és a csendben Istennel találkozni a templomban a Binszki József atya vezette virrasztáson. Ezen az estén is volt teaház, ahol a zenét a Parázs együttes szolgáltatta.
A fesztivált a vasárnap délelőtti programok zárták. Mindenki a felekezetének megfelelően vehetett részt istentiszteleteken, 9-től evangélikus 10-től református istentisztelet volt.
11 órakor kezdődött a szabadtéri szentmise, melyet Dr. Bábel Balázs érsek atya celebrált.
Prédikációjában elmondta, örül, hogy ezen a három napon az ide eljött fiatalok egy szívvel, egy céllal, közösséget alkotva lehettek együtt.
Végül arra szeretnék buzdítani mindenkit, hogy jövőre vegyen részt az akkor már VIII. Ladik Fesztiválon, melyet az előző évekhez hasonlóan szintén augusztus első hétvégéjén fogunk megrendezni.

Ács Tibor
forrás: Apostagi Napló
2002-08-20