Apostag

Kiskun Forrás (1998. augusztus-szeptember) - Apostag '98


Augusztus 21-22-én rendezték meg Apostagon a cserkészek és a fiatalok a III. Ifjúsági Zenei Találkozót. Több százan gyûltünk össze - gyerekek, fiatalok, ' felnõttek és idõsebbek is - a Solttól 9 km-re északra lévõ településen, hogy meghallgassuk az együtteseket. Félegyházáról kb. 15-20-an voltunk, többnyire cserkészek. Õk busszal jöttek, míg hárman (Miklós, Norbi, Hajni [én]) vállalkozóbb szellemûek biciklivel indultunk a több, mint 80 km-es útra. Négy és fél óra alatt értünk oda, pénteken du. fél 5-re. Alighogy felállítottuk a sátrakat, már kezdõdött az esti program. Meghallgattuk a LADIK, a VERITAS, Sillye Jenõ, a SIGNUM és a Boanergész együtteseket. Jól éreztük magunkat, sokat tapsoltunk, még rockiztunk is. Koncert alatt megnéztük a Duna-parti naplementét. (A büfé hajnalig fogadta látogatóit, lehetett teázni, enni-inni.) Éjfél elõtt nem feküdt le senki. Az este "csendjét" viszont esõ szakította félbe, aminek eredményeképp sok sátor beázott.

A szombat reggeli szentmisére a hódmezõvásárhelyi fiatalok lelkesen készültek gitáros énekekkel, az olvasmányt és a szentleckét pedig bábjátékkal szemléltették-a kisebbek jelenlététre számítva. A vasárnapi ezüstmisés áldás után még sokan maradtunk az esõ miatt a templomban énekelni. A délelõtti BMX-bemutatót és kecskesütést nem tudta elmosni az esõ.

Délután kisütött a nap és "vígan", szárazon fogyasztottuk az elõzõ napon megrendelt kajajegyekért a babgulyást, a halászlét, vagy a birkapörköltöt - ami kissé csípõs volt. Majd az EHUP, Szikla, Enon, Talentum és a H.I.T. együttesek elõadását hallhattuk (esõ nélkül) Istenrõl, Jézusról, a Szentlélekrõl, Szûz Máriáról, az édesanyákról és a szeretetrõl, mindenkit a saját stílusában. A H.I.T. a rap mûfajában bizonyította be, hogy e mûfaj is lehet értékközvetítõ.

Voltak gyakorlott, "befutott" elõadók (pl. Sillye Jenõék) és voltak, akiknek ez volt az elsõ bemutatkozó koncertjük (EHUP).

Összesítve nagyon tetszett a találkozó, örülök, hogy elmehettem. Vasárnap, az esti esõ, a kényelmes reggeli és a csomagolás után napfényben indultunk haza biciklivel. Izsákon csakúgy, mint odafelé menet, sok finom körtét ettünk, majd a kb. öt óra hosszás út után fél 5-re értünk Félegyházára. A biciklitúrát keretbe foglalva az Ótemplomban zártuk rövid imával, amiben hálát adtunk Istennek és Szûz Máriának közbenjárásáért, hogy az együtt töltött három napon jól éreztük magunkat. Jövõre, ha lehet, ismét elmegyünk biciklivel!

Ha nem voltál még, jövõre gyere el Te is!


Szépe Hajni
forrás: Kiskun Forrás
1998-09-01