Március 14-én a cserkészek ismét akadályversenyt rendeztek a Duna-parton, közel 80 fõ részvételével. A 26 fõs szervezõgárda már 2 héttel elõtte lázasan készülõdött, hogy az 1848-as keretmeséhez korhû díszletet, felszerelést kerítsen, kellõ történelmi ismeretekkel fûszerezve. A nagy nap reggelén mintegy 50 gyerek gyûlt össze, akik a kultúrházi ünnepi mûsort meghallgatva, az Ákoskertben 6-7 fõs csoportokra oszlottak és Milánkovics Kitti útmutatása nyomán elindultak a Pilvax kávéházba. Jómagam fényképezõgéppel követtem a társaságot, akik a Pilvax kávéházban (Katolikus Közösségi ház) - minõ véletlen - néhány fiatal társaságában éppen Petõfi Sándorba botlottak (Milánkovics Szabolcs). A márciusi ifjak éppen a legújabb bécsi híreket tárgyalták izgatottan, mire Petõfi nagy lelkesedésében egybõl elõadta a Nemzeti dalt, Vasvári Pál (Sztrihó Levente) gitárkíséretével. A gyanútlan gyerekek erre rögtön nemzetõrnek akartak beállni, így útbaigazították õket a toborzóiroda felé. A lelkes nemzetõrjelölteket egy marcona alabárdos (Gyimesi Máté) fogadta a kapuban, és kísérte õket gróf Vécsey Károly (Gyimesi László) színe elé. A tekintélyes gróftól kicsit megszeppentek, de bátran elõadták jövetelük célját, mire a gróf föleskette õket a zászlóra, kitöltött nekik egy-egy nemzetõr igazolványt és meghagyta nekik, hogy keressék meg Damjanich tábornokot. A katonás tábornokot (Dóra Péter) a gát tövében találták meg, aki méltányolta lelkesedésüket, de a katonai erények fontosságára való tekintettel némi kiképzésben részesítette õket. A kifulladt nemzetõröket ezután már semmi sem tarthatta vissza attól, hogy harsány hurrá-kiáltással megrohanják a sáncokat.

Damjanich tábornok ezután Klapka Györgyhöz küldte õket Komáromba, csakhogy az út nem is volt olyan egyszerû! A Duna-parton egyszer csak egy anyókát (András Csilla) vettek észre, akit a buzgóbbak elõbb ellenségnek véltek, alig tudta szegény megmagyarázni, mirõl is van szó. A közelben ugyanis egy szuronyos osztrák õrszem tartózkodott (Zakar Zoltán), akinek sasszemét nehéz lett volna kijátszaniuk, így muszáj volt ártalmatlanná tenniük. A kiképzett újoncoknak nem okozott nagy nehézséget, hogy észrevétlenül megrohanják, leteperjék és megkötözzék a vitézül védekezõ õrszemet, a hálálkodó anyóka pedig útbaigazította õket Komárom felé. Igenám, csakhogy közben Mórnál megverték a magyar sereget, errõl nemzetõreink csak akkor értesültek, mikor a hajóállomás közelében két apácába botlottak (Ács Mariann és Kati), akik hasztalan próbáltak egy súlyos sebesültet (László József) felvonszolni a meredek oldalon.

A vérrel borított, nyílt csonttöréses nyöszörgõ sebesültet egy kezdetleges hordágyon óvatosan felvinni a hegytetõre kemény feladatnak bizonyult, de a nemzetõrök ezt az akadályt is sikeresen vették. Innen már hamarabb eljutottak Komáromba, ahol Klapka tábornoknak (Schreiner Szabolcs) át is adták Damjanich üzenetét. A tábornokot ez nem hatotta meg, mivel lõni még nem tudtak, ezért haladéktalanul lõgyakorlatot rendelt el. Elégedetten látta, milyen ügyesek és fegyelmezettek, így már képzett katonákká nyilvánította õket, és Vácra küldte õket azzal, hogy keressék meg Görgey Arthur tábornokot és jelentkezzenek a seregébe. Útközben egy törött lábú katonát találtak (Pusztai LászIó), akinek nagyon bántotta a szemét a közeli várfalon lengedezõ osztrák zászló, de mivel nem tudott fölmászni, nemzetõreink segítettek neki a zászlót lehozni és helyette a magyar zászlót kitûzni. Hálából útbaigazította õket Vác felé, de még mielõtt odaértek volna, az elcsigáiott nemzetõrök a tábori konyhára bukkantak. A fõzõ asszonyok (Schreiner Jánosné és Budai Ingrid) éppen a tûzgyújtással bajlódtak, mire a lovagias nemzetõrök rögtön fölajánlották segítségüket, és egykettõre tüzet gyújtottak. A nõk cserébe meleg, hajában fõtt krumplival kínálták az éhes társaságot, amit azok rögtön meg is ettek, és elindultak Vác felé.

Görgey tábornok fõhadiszállása az erdõben volt (Farkas-ház), amelyet egyes nemzetõrök gyanúsnak találtak és megpróbálták rajtaütésszerûen bevenni. A tábornok éberségét azonban nem sikerült kijátszani, a hátsó bejárat felé osonó nemzetõrök egyszerre csak a kivont karddal eléjük toppanó Görgey Arthurral találták szembe magukat. Görgey (Valaczka János) alaposan kikérdezte õket s miután meggyõzõdött róla hogy valóban az õ seregébe akarnak beállni, Tiszafüredre, a tavaszi hadjárat gyülekezõ helyére irányította õket. A fáradt csapattal ezután lovas kocsira szállt, és irány Tiszafüred!

A gát tövében hirtelen egy jólöltözött úrinõ toppant eléjük (Digner Melinda). A kocsis (Farkas Attila) rögtön megállította a lovat s mindannyian leszálltak. Gróf Zichy Karolina fontos hírt hozott: Lipótvárat elfoglalták az osztrákok és elfogták báró Mednyánszky Lászlót! Ha nem tudják kiszabadítani, másnap fölakasztják. A közelben van a börtön, ahol fogva tartják (focipálya öltözõje), és elõzõ este az osztrák õrök nagy mulatozást csaptak. Talán valami csellel ki lehetne szabadítani. -A lelkes nemzetõröknek nem kellett kétszer mondani, rögtön vállalkoztak a veszélyes tettre. Görgeynek sürgõs útja volt, nem vesztegethette az idõt, itt elköszönt tõlük, a nemzetõrök pedig a legnagyobb körültekintéssel és óvatossággal megközelítették a börtönt. Néma csöndben odalopakodtak a hortyogó õrhöz, (Pulai Béla) az övén függõ kulcscsomóból kiválasztották a lakat kulcsát, és nagy nehezen kinyitották az ajtót. Bent láncra verve megtalálták Mednyánszky Lászlót (Schreiner János), s míg a láncait próbálták eloldani, õ halk hangon utasította õket, keressék meg a közelben eldugott pisztolyát. Szemfüles nemzetõreink hamar megtalálták a fegyvert, s a kiszabadított Mednyánszky útbaigazította õket Tiszafüred felé. Sietve elindultak, de néhány másodperc múlva egy dörrenést hallottak, s hátranézve látták, ahogy az osztrák õr lassan a földre hanyatlik. Ezek után gyorsan odaértek Tiszafüredre.

Az akadályverseny végeztével az összegyûlt csapatok zászlókkal, énekszóval a hõsök emlékmûvéhez vonultak, ahol ünnepélyes eredményhirdetés után (az elsõ három helyezett csapat nemzetiszínû szalaggal átkötött fonott kalácsot kapott, Kalmár Pál pékmester ajándékát) elénekeltük a Nemzeti dalt. Aztán haza lehetett menni, de sokan még visszatértek a közösségi házba játszani...