II. Országos Keresztény Könnyûzenei Fesztivál (összefoglaló)
Apostagi Napló (1997. augusztus) - II. Országos Keresztény Könnyûzenei Fesztivál (összefoglaló)
Apostagi könnyûzenei fesztiválról
1997. július 25-27-én rendezte meg az apostagi LADIK Ifjúsági Egyesület a II. Országos Keresztény Könnyûzenei Fesztivált.
A rendezvény részletes programjáról, résztvevõ zenekarokról, együttesekrõl a meghívók, plakátok, írott sajtó, dunaújvárosi Rádió, Bács megyei helyi rádiók és kábeltelevíziók, valamint a Juventus Rádió alapos tájékoztatást adott.
A lelkiismeretes elõkészítés után feszültséggel és izgalommal vártuk az eseményeket, az idõjárás alakulását.
Megérte izgulni, dolgozni, mivel a 3 nap alatti események során magas színvonalú elõadásokat, kulturált vendégkört, ritkán tapasztalható példamutató rendezést ismerhettünk meg.
Nehéz kiemelten értékelni a rendezõi kört, mivel nem volt gyenge pontja. Talán senki nem vádol meg szerénytelenséggel, ha kiemelem Valaczka János koordináló “hadvezéri" szerepét, Milánkovics Mihály fõzõmesteri, polgárõri stb. szerepét.
A kiemelés mellett Apostag minden jó szándékú lakója nevében köszönöm az apostagi ifjúság aktív közremûködését, a polgárõrök gondoskodását. Köszönöm, hogy a rendezvény sikeréhez hozzájárulva tovább erõsítették Apostag megbecsülését.
A három nap ÜNNEP volt a résztvevõk, nézõk számára. Kérlek benneteket apostagi fiatalok, rendezzetek további ÜNNEP-NAPOKAT 1998-ban és az azt követõ években is számunkra, mindannyiunk örömére.
Szabó József polgármester
“Dicsérjétek az Urat muzsikával"
Az elmúlt hét végén, július 25-27-ig Apostag adott otthont az országos rendezvénynek, a II. Országos Keresztény Könnyûzenei Fesztiválnak.
A rengeteg szervezõ munkát felvállaló Ladik közösség a községi önkormányzattól, az intézményektõl és a község lakosságától támogatva optimális feltételeket tudott biztosítani e rendezvény lebonyolításához.
A fesztivál igazi célja, hogy az ország érdeklõdõ fiataljai közös zenéléssel közelebb kerüljenek egymáshoz, és a zene hangjain és mondanivalóján keresztül Istenhez. Meghallják az Úr hívó szavát, és megérezzék az Õ határtalan szeretetét az elhangzó zeneszámok, imádságok az ének, a gitár, a hegedû, a fuvola, a dob és más hangszerek hangjai.
Az Isten dicséretét hirdetõ együttesek és kórusok bemutatkozása fergeteges színpadi látványossággal kezdõdött a szegedi kispapok HIT “rap" együttesével, akik akrobatikus mozgással tették látványosabbá szereplésüket.
A templomi kórusoktól, az országosan ismert zenekarokig színes, változatos és sokféle zenei mûfajt szólaltattak meg. Többségében saját szerzeményként mutatták be õket.
A budapesti Adorate együttes fellépése egyben evangelizáció is volt.
A rossz idõ ellenére sok embert, fiatalt, idõset, hívõt és nem hívõt vonzott ez a rendezvény. Többen kitartottak mindhárom nap. Nem riasztotta õket el az esõ, a szél, és az éjszakai hideg sem. Énekelve, tapsolva, táncolva dicsérték az Urat.
Egy idõs pesti nénit tévedésbõl Szegedre irányítottak és a pályaudvaron töltött éjszaka után érkezett meg Apostagra. Fáradtan, átfázva, de óriási hittel, késõ éjszakáig maradt.
Engem a pénteki megnyitótól a vasárnap délutáni záró szentmiséig - amely méltó befejezése volt a rendezvénynek -, fogvatartott ez a rendezvény a hangulatával, a fiatalos lelkesedésével és hitével. Gondolom, sokan távoztak hasonló élménnyel.
Köszönöm mindazoknak, akik megálmodták, létrehozták és megvalósították mindezt, aminek részesei lehettünk.
Remélem, egy év múlva ismét találkozunk velük és még több olyan “keresõ" fiatallal és idõsebbel, akik elõször jönnek el Apostagra.
Dr. Reha Józsefné
Országos ifjúsági rendezvény Apostagon
Az elmúlt hét végén Apostag lakossága is részese volt az itt megrendezett II. Országos Keresztény Könnyûzenei Fesztiválnak. Július 25-26-27-én együtt létezett falunk és ez a program. Azt hiszem, hosszú idõ óta ez volt az elsõ olyan rendezvény, amelyre valóban igaz az elõbbi megállapítás.
Reméljük, hogy mindazok, akik községünkbõl ellátogattak a zenei fesztiválra, kellemes emlékkel tértek haza. Bízunk abban, hogy jövõre pedig még többen gondolják majd úgy, hogy érdemes részt venni a koncerteken. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden támogatónknak, akik nézõként jelenlétükkel megtisztelték a fesztivált, illetve segítették annak lebonyolítását valamilyen módon. Nem utolsósorban pedig szeretnénk elnézést és megértést kérni mindazoktól, akiknek bárminemû gondot okozott ez az esemény.
Így utólag számvetést szokás készíteni, a szervezõgárda összeül, megbeszélik a három nap történéseit, értékelik az eredményeket. Az alapcél megvalósulását nehéz nyomon követni, mert az az emberi szívekben játszódik le. Örülünk, hogy kedvezõ visszajelzéseket kapunk, nem csalódtak azok, akik bíztak bennünk, és bizonyára új barátokat is sikerült szereznünk.
Nagy kihívás volt egy teljes egészében keresztény zenei fesztivál szervezése. Számolnunk kellett a régi beidegzõdések visszatartó erejével, és valljuk be, sajnos a mai korban sem váltak az életben általánosan meghatározóvá sok embernél az olyan értékek, mint a szeretet, vagy a hit. Nehéz sokszor “csupán" egy jó ügynek megnyerni valakit, ha nincs haszonlehetõség benne, márpedig itt ezt vagyoni értelemben senki sem ígérhette. Annál többet kaphatott viszont a lelkében az, aki eljött. Az elhangzott dalok - szóltak bár gitár, furulya vagy szintetizátor kísérettel -, mind vallomások voltak, az elõadók személyisége tette hitelessé õket. Valóban úttá és híddá váltak az énekek, amelyeken a természetes emberi jóságon át eljuthatunk Isten felé. Imádságok szálltak az égbe, megkapóan szép hangon. A zenéléssel hirdették a fellépõk azt a kegyelmet, ami tartalmassá, vidámmá és erõssé teszi azokat az életeket, amelyek nyitottak, amelyek megnyíltak felé.
És ez a legfontosabb: elérni, hogy mindenki nyissa meg szívét. A fiatal zenészek modern lendületességükkel, az idõsebbek évtizedes felelõsségteljes kitartásukkal, mind ugyanazon gondolatot kívánták közvetíteni. A koncertektõl kezdve a Teaházig, ahol egy csésze tea mellett beszélgethettek a betérõk, egészen az istentiszteletekig, mindnyájan azért szerettünk volna tenni, hogy vendégeink lássák: a keresztény életvitel nem megbéklyóz, sokkal inkább szabad boldogságot ad.
E három nap gyümölcseit nem most kell keresnünk, idõvel tapasztalhatjuk azokat bizonyosan. Bízunk abban, hogy egy hosszabb távú, értéket teremtõ munka elsõ állomása volt ez a zenei fesztivál, amely fontossá válhat az egész falu életében, mivel mindannyian büszkék lehetünk majd erre a rendezvénysorozatra. A legfontosabb pedig az, hogy minden résztvevõ ajándékkal tért haza, egy lehetõséggel: kopogtatást, hívó szót hallhatott, amire a szívében majd választ formálhat.
A LADIK Ifjúsági Egyesület nevében: Varga Csilla
Az idei évben július végén, 25-26-27-én került megrendezésre a II. Országos Keresztény Könnyûzenei Fesztivál községünkben.
Ahhoz, hogy 13 zenekar léphessen fel itt, Apostagon, hogy az egész országból érkezõ közönség (pl.: Ózd, Miskolc, Nagykanizsa, Kõszeg, Sopron, Budapest, Szeged, Kecskemét...) három napot itt tölthessen községünkben, már januártól kitartó és áldozatkész szervezõmunkára volt szükség. A tavalyi szerényebb keretek között megrendezett egyestés zenei program után felvetõdött a kérdés: Vajon meg tudnánk-e valósítani mindezt országos szinten? Vállalkozhat-e a Ladik Ifjúsági Egyesület ennek megszervezésére? Tóth Benedek barátunk és a budapesti Emmausz Karizmatikus Közösség több tagja lelkesített bennünket, majd pedig a felmerült feladatokból is jelentõs részt vállaltak.
Miután megszületett a döntés, megindult a munka: a zenekarok felkérése (egyenként több órás telefonegyeztetések), a helyszín kiválasztása, gondoskodni kellett az ellátásról, a biztonságról, a technikai felszerelésekrõl, a színpadról. Fontos volt, hogy az emberek tudomást szerezzenek a rendezvényrõl, ez a propaganda feladata volt (plakátok, szórólapok az egész országban szétküldve, újságcikkek, reklámriportok a televízióban és a rádiókban).
Összefogásunk révén egy körülbelül 50 fõs szervezõgárda jött létre, szükség is volt rá, hiszen mintegy 1000 ember részvételére számítottunk. Mai adataink szerint több mint 1100 vendég fordult meg a koncerteken.
Azután a nyár közepén már felgyorsultak az események, sorban jöttek a megoldandó problémák: színpadszállítás és -építés, megfelelõ mûszaki háttér biztosítása, plakátragasztás, sátorépítés, pólók készíttetése, mûsorfüzet, LADIK újság elõállítása... Eközben a helyi zenekar, a LADIK szintén kitett magáért, hiszen saját dalokat írtak, napokon keresztül próbáltak, hogy a fesztivál országos hírû zenészei mellett se kelljen szégyenkezniük, hanem helyüket megállva járulhassanak hozzá a program teljességéhez.
Komoly kihívást jelentett a folyamatosan érkezõ vendégek felvilágosítása, elszállásolása. A szervezõk együtt éltek a rendezvénnyel, volt aki szó szerint, éjjel-nappal. Sok felmerülõ gond, megoldandó probléma volt, most fáradtan visszatekintve mégis azt mondjuk, megérte. Jól dolgozott ez a csapat, és mindannyian büszkék vagyunk rá, hogy tagjai lehettünk. A rövid megbeszélésen, amit tartottunk, a végszó az volt: Jövõre még jobban csináljuk! Ezzel a mondattal búcsúzunk a 97-es év zenei fesztiváljától, s egyben már most hívunk mindenkit a jövõ nyáron megrendezésre kerülõ, immár III. Országos Keresztény Könnyûzenei Fesztiválra.
A szervezõk nevében: Ács Tibor
forrás: Apostagi Napló 1997-08-01
|